Előre bocsátom, hogy ezen a kongresszuson nem adtam elő, viszont a téma mindig is nagyon érdekelt, illetve kicsit talán érintett is. Hogy mennyiben? Mindjárt kiderül...

Történt ugyanis, hogy talán még magam is némileg "érdekelt" lehetettem az anorexiát illetően, még anno, gimnazista koromban, szóval nem tegnap. Erről az egyik cikkemben meg is emlékeztem (ld. alább). Emiatt megértem és átérzem, hogy milyen gyenge a határ a normális étkezési habitus és bármilyen evészavar között. Keskenyebb, mint gondolnánk! Voltaképpen a mai világban az a ritka és dicséretes, ha valakinek semmilyen pszichés kórsága nem nyomja rá a bélyegét - hosszabb időn át - az étkezési szokásaira. Mert hogy rövidebb távon egyikünk sem menekül.

Vegyük csak példának a legkülönbözőbb érzelmi állapotokat: idegesség, düh, szerelem, unalom, fáradtság, szorongás, vagy éppen nőknél a premenstruációs-menstruációs időszak (ami a testi tünetek mellett azért a lelkünket is meg tudja gyepálni rendesen)...,  hogy csak párat említsek. Ilyenkor azért könnyen megesik, hogy kicsit kizökkenünk a mindennapi evési ritmusból és másképp eszünk, iszunk, mást kívánunk meg. Egyszóval: a lelki állapotunk visszahat az étrendünkre, és persze fordítva is igaz ("ép testben ép lélek" és hasonlók).

Sokat szajkózom éppen ezért, és ezzel sok dietetikus kollégám is így van, hogy az evés nem csupán egy fizikai tett, nagyban függ az aktuális lelki, szociológiai, kulturális és minden más helyzetünktől. Pont emiatt nehéz igazán könnyen hatni valakire, jó tanácsot adni, mert agyban sokan tudják, mi lenne a helyes út, mennyiség, arány, na, de egészen mást mond a valóság, amikor már bejönnek a képbe az érzelmek, a szokások, a hiedelmek, hitek és tévhitek és így tovább...

Visszakanyarodva az alaptémánkoz... Persze, persze azért az evészavarok sokkal bonyolultabb hátterűek, nem csak egy múló rosszkedv miatt lesz valaki például önsorvasztó módon anorexiás. De mindenképpen figyelemfelkeltő jel, ha akár magunkon, vagy másokon azt vesszük észre, hogy megváltozott az evéshez való hozzáállása. Bármi miatt! Akár azért, mert kevesebbet, akár azért, mert éppen többet eszünk, iszunk, mint szoktunk (az ivást azért veszem mindig hozzá, mert sok ételünk, élelmiszerünk folyékony, és bár megisszuk, valójában eszünk is olyankor: tej, tejes italok, gyümölcslé, zöldséglé, turmixok, ilyesmikre gondolok).

Az alábbiakban összegyűjtöttem egy korábbi, a divany.hu-nak írt cikksorozatomat (amíg még fenn van, hiszen sok korábbi cikkemet már törölte a rendszer, így nem elérhetők), amiben a különféle evészavarokat ecseteltem. Azóta persze tovább bővült a kör, ráadásul ezek nem önállóan, élesen elkülönülő betegségként jelentkeznek, hanem néha kicsit egymásba is átfolynak, átalakulnak, időnként kibővülnek más tünetekkel is. De most tekintsük át ezeket külön-külön, mintha azt a bizonyos állatorvosi lovat vizsgálnánk!

Kezdésként íme az egészségesétkezés-függőség, más néven az orthorexia nervosa. Manapság kiegészíthetnénk azzal is, hogy gluténfóbia, vagy allergénfóbia. Hiszen nagy divatja van mindenmentesen enni, akkor is, ha ennek semmi indoka nincs, pusztán azért, mert trendi... 

Mondjuk ez már kannibalizmus lenne... :-). Forrás: pics.onsizzle.com

Folytassuk a talán legismertebb evészavarral, mivel ez az egyik legszembetűnőbb is, ez az anorexia nervosa. Ennek a szele csapott meg anno, bár mivel nem tudok se koplalni, és hamar rosszul leszek, ha nem eszem, ezért hosszú távon biztosan nem ezt "választanám", már ha egyáltalán választás kérdése lenne, hogy valaki evészavaros lesz-e, vagy sem (sajnos, nem ilyen egyszerű a helyzet). 

Egy látványos, de nem túl hosszú távú megoldás a súlyproblémákra... Fotó: ma.hu

A bulimánia az vajon mi lehet? Nem, ez nem egy újabb evészavar, pusztán egykor a bátyám olvasta félre a bulimiát és kicsit továbbgondolta a dolgot, mert úgy látszólag több értelme volt. Nem járt messze a valóságtól, hiszen a bulimiásokat gyakran jellemzi az ún. impulzuskontroll zavara, vagyis a falásrohamok mellett hajlamosabbak lehetnek a kicsapongóbb életstílusra is (akár a párkapcsolatok, szórakozás terén is). Hopp, ez egy kis spoiler volt a cikkből :-).

A következő típus elég durva történet tud lenni, hiszen már nem csak azt érinti, aki ebben a kórban szenved, hanem a születendő gyermekét is. :-( Persze, más evészavar esetén is felmerülhet ez a veszély, bár speciel az anorexiás kismamák viszonylag ritkák, kivéve, ha valami természeti csoda folytán sikerül megfoganniuk (mert ugye alapesetben pont a menstruáció elmaradása az egyik kritériuma a betegség diagosztizálásának). Semmi sem lehetetlen. Na, de a pregnant és az anorexia szavakból eredő pregorexia elég félelmetes dolog tud lenni, ráadásul ebben azért kicsit benne van/lehet a média is (mint azért a többi esetben is), erről ejtek pár szót a cikkemben is. Azóta amúgy inkább az instagram fitt-kockás hasú kismamái borzolják a kedélyeket, bár szerencsére ők egészséges babáknak adnak életet és vélhetően nem betegek, csak ritka kivételek (más egy sportolóból anyává váló nő teste, mint egy nem kifejezetten sportlady-é). Én nem ítélem el őket sem, inkább csak fontos kiemelni, hogy nem ők a minták egy "átlagnő" számára, mivel ez sok veszélyt rejthet magában.

No, de mivel esélyegyenlőség van, ne legyünk túl emancipáltak, az eddigi evészavarok zömmel, de nem kizárólagosan a nőket érintik (na, jó, a pregorexia még csak minket sújthat), a férfiak sem védettek, kivéve talán Merle regényében... Lényeg a lényeg, hogy a média és a különféle vélt, valós elvárások a férfiakat sem kímélik, bár ők többnyire inkább testképzavar jelleggel esnek bele az evészavarok csapdájába, s máris rátérhetünk a testedzésfüggőségre vagy más néven az izomdiszmorfiára (avagy inverz anorexiára). 

A nagy Ő is lehet, hogy éppenséggel izomdiszmorfiás? Fotó: fitbuilder.hu

A helyzetet pedig csak nehezíti, hogy ahogy említettem, ennél vannak újabb, vagy nem még nem kellően besorolt evészavarok is, ezek csak a legismertebbek és a legegyértelműbbek.

Ha bárki úgy érzi, valamely típus leírásánál (a belinkelt cikkek alapján) magára ismerne, vagy valakire az ismerősei közül, ne kezdjen öngyógyításba, hanem keressen fel egy, a témában jártas pszichológust és egy dietetikust is! A két szakma ez esetben egymást kiegészíti, de nem helyettesíti, hiszen fontos a kompetenciahatárok betartása. Az az ideális, ha a két szakember tud egymásról és tartja a kapcsolatot a páciens kezelése során. No, de ennek a részletesebb kifejtése már meghaladja a jelen blog terjedelmét és határait.

Üdv, Youteefool