Bár a fagylaltszezon részben véget ért, legalábbis a meleg nyári napoktól már elbúcsúztunk, de az indiánnyár (aka vénasszonyok nyara) azért még bőven kínál lehetőséget arra, hogy boldogan falatozzunk, izé, nyalatkozzunk, najó, fagylaltozzunk a kedvenc vagy éppen újdonságnak számító ízekből, ízkombinációkból.

Rég nem írtam ide, s mindig így kezdem mostanában, hogy emiatt szabadkozom. Most ezt nem teszem (bár nem úgy tűnik, hahaha), mert pontosan az a lényege ennek a blognak, hogy nincs benne kényszer, görcs, hanem akkor és úgy jönnek benne az írások, ahogy az nekem kényelmes. Természetesen rengeteg ötletem és blogtervem van folyamatosan, emiatt egy kicsit mindig elcsúszásban vagyok magamhoz képest. Most is inkább csak egy kis időpresszió van rajtam, hogy még addig posztoljam a soraimat, amíg valóban az önfeledt fagylaltozáshoz való időnk van. Persze lehet hidegben, szélben, esőben is fagyizni, de az kétségtelenül másfajta élményt nyújt. Na, de csapjunk is bele a lecsóba! 

Múló élvezet 

Talán kevés ember akad, aki úgy igazán nem, de tényleg nem szereti a fagylaltot. Jó, mindenre találunk ellenpéldát, így nem állítom, hogy nincs ilyen ember. Jómagam sem szeretek sok mindent, amit a többség igen. Például a macaronért én nem tudok rajongani. Amikor kóstoltam, akkor sem dobtam tőle hátast, miközben valószínűleg millióknak ez a kedvenc desszertje. Szóval az ízlésen kár vitatkozni.

Visszatérve a fagyira: gyerekkoromban mindig olyan ambivalens módon gondoltam a fagyira vagy a jégkrémre (elvégre a kettő nem egy és ugyanaz, bár nagyon közel állnak egymáshoz). Egyfajta szomorúsággal töltött el kicsit, hogy ez egy nagyon gyorsan múló élvezet, hiszen milyen sokat gondolkodunk azon, melyik ízeket válasszuk (én általában maradok a két gombócnál) azon ritka alkalmakkor, amikor mód nyílik a jeges nyalatra... Aztán mégis olyan gyorsan, szinte percek alatt el is múlik a boldogság, s az ízlelőbimbóinknak is már csak a finom ízek emléke marad meg. Nos, persze, akkor még nem tudhattam, hogy valójában a legtöbb örömforrásunk ilyen (igen, a tizennyolc karikásak is). A lényeget aztán mégis megértettem: meg kell ragadni a pillanatot! Nem szabad arra gondolni, milyen hamar elfogy a fagyi! Mondjuk ezt könnyebb írni, mint átélni. :)

Talán innen is eredhet, hogysokszor igyekszünk megörökíteni a gasztroörömöket, s ebben a blogbejegyzésben is számos olyan fagylalt fényképe szerepel majd, amelyek a szívemnek valamiért különösen kedves emlékeket és fagylaltokat idéznek vissza. Mindnek saját és egyedi története van. Olyan sűrűn ugyanis sem régebben, sem mostanában nem fagyizom, hogy ne emlékeznék rájuk. Legalábbis a legtöbbre. Valahogy még mindig egy különleges élménynek tartom a fagyizást, amire rá kell szánni az időt, de azért egy kép még így is belefér. A másik fontos dolog: jobb a minőséget a mennyiség elé helyezni. 

A fagyi és a gyümölcs elég jó kombó, miként itt látható.
Ezeket a csodákat Milánóban ettük a barátnőimmel.
Elég jól megalapozta a pár napos városnézésünket :).

Nincs nyár fagylalt nélkül

Ugye, hogy mindenki jól vissza tud emlékezni, hogy az adott évben melyik volt a szezon első fagylaltja? Vagyis gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Hiszen az első meleg, napsütéssel teli napok (amik akár májusra is eshetnek) már magukban hordozzák a nyár közeledtét, s ezzel a szabadság, nyaralás, pihenés, s akár a még többi fagyi ígéretét is. Elvégre nincs nyár fagylalt nélkül. Még a legszigorúbb diétában is megoldható valamilyen formában, ízesítéssel.

Egy családi nyaralás alkalmával ettem ezt a fagyit.
A különlegessége abból eredt, hogy abban a szezonban tényleg ez volt az első. Ugye, hogy ez mindig olyan emlékezetes élmény?  :)

Milyen is a fagyidiéta?

Létezik olyan diéta, ami csak fagyiból áll? Meglehet, bár ennek túl sok értelme nem lenne, mert az áhított célt, a fogyást, nem valószínű, hogy könnyű lenne elérni általa. Hiszen finom, finom, de azért egész nap csak fagyit enni egy idő után biztosan unalmas lenne, nem mellesleg eléggé egyoldalú, s tápanyaghiányos is. Másrészt nehéz lenne megállni, hogy ne essünk túlzásokba.

Ellenben, ha fogyni szeretnénk, attól még ehetünk fagylaltot, jégkrémet is (ld. a bekezdés elején belinkelt forrásban). Ha nem pluszban nyalogatjuk, s így nem felesleges energiaforrásként fogyasztjuk el. Szóval nem kell teljesen lemondani róla akkor sem, ha nincs "bikinitestünk". Ami ugye mindenkinek van, ha van bikinije, hiszen teste is van. No, ez ilyen egyszerű. 

Ahogy fentebb említettem, valóban beleférhet sok diétába is a fagylalt, csak meg kell találni a megfelelő alapanyagokat, ízesítést - és a mértéket... Végső esetben akár otthon is elkészíthetjük, fagylaltgép nélkül is. Akkor biztosan az lesz csak benne, amit szeretnénk és amit szeretünk, s ami az esetleges diétánkba illik.

A szemfülesek egyből kitalálják, hol ettem ezt a fagyit. Igen, Milánóban a dómnál. Ez egy másik alkalom, mint a fenti. Igen, szerencsére visszatérhettem ebben a különleges városba. A Nápolyban evett fagyizásomról készült képet nem találtam (megvan, csak máshol), ezért helyette jött ez.

Mi volt számomra az év fagylaltja? 

Egyértelműen a Créme pisztácia a Fragola kínálatából. "Nem akarom tudni, mi van benne." - Ezt írtam egy barátnőmnek online, mikor az instagramra kitett képpel kívántam neki boldog créme brulée napot (ami idén július 27-re esett). Az égetett krém helyett ugyanis végül a créme pisztáciát választottam az egyik íznek, amikor a már hetek óta működő fagylaltos bódéban kértem fagylaltot a Széllkapu parkban. Pusztán a név alapján esett erre a választásom, s mivel szeretem a pisztáciafagylaltot. Gyanútlan voltam, nem tudtam, mi vár még rám.

Egy igazi ízrobbanás! Már az első ízlelésre (a nyalásra elég furán hangozna) akkorára tágult a pupillám a jó értelemben vett sokktól, hogy fel is kiáltottam még a pultnál: ez brutális! Pedig én aztán tényleg nagyon ritkán szoktam odáig meg vissza lenni valamilyen édességtől. Azóta ezt hangoztatom minden barátomnak, ha fagyiról van szó. Kivétel nélkül, bárki, aki végül meg is kóstolja, ugyanerről az élményről számol be. Mintha nutellát ennénk, csak pisztáciában.

Tömör gyönyör. Életem fagyija, a créme pisztácia, itt találkoztam vele először.
Feketeáfonyával és citrommal is jó páros. Aki egyszer kóstolta, biztosan nem feledi.

Tömény, van benne cucc, ahogy mondanák. Meg is találtam a Fragola honlapján (nem is én lennék, ha nem kerestem volna rá), ahol megtaláltam: tényleg van benne anyag, mert egy gombóc belőle közel 300 kcal, ami többszöröse a további ízeknek, de ez szerintem ott helyben senkit nem érdekel. A créme nutella, igen, ezek után megkóstoltam azt is, ugyanilyen ízrobbanás. Bár az hozza a már megszokott nutellás ízt, krémességet, így nem okoz akkora meglepetést. A két ízt együtt már nem mertem megkóstolni, mert féltem, hogy az túl sok lenne. S kissé meg is fulladnék a töménységüktől. Ellenben a créme pisztácia citrommal vagy feketeribizlivel és más, pikánsabb gyümölcsös fagylalttal adja a legjobb párost (a harmadik ízre nem emlékszem, ebből kiderül, hogy ezen a nyáron már háromszor átéltem a "brutalitást").

Sajnos, ahogyan a "gombóc" ára nőtt a szezon alatt (400 Ft-ról 450-re), úgy csökkent a mérete is. A képen látható a nyár utolsó fagyija, legalábbis részemről, s az, hogy milyen kis halovány az a pisztáciakrém. Kedvem lett volna szólni, hogy ugyan, miért sajnálják a második lapáttal is rátenni, pláne ennyi pénzért. Végül csak magamban és a barátnőimnek duzzogtam egy sort...

Remélem, Neked is jó pár emlékezetes fagyizásod volt az idei nyáron, s megtudtad ragadni a pillanatot és egy kis "mindfulness" élményt tudtál varázsolni az ízek élvezetéből. Ha már egyszer a mézes madzag elfogyott :) (bár ezt a fiatalabbak talán nem értik...).

Ha tetszett az írásom, és szeretnéd követni a továbbiakat is, kövess a facebookon és/vagy az instagramon is!  
Ha pedig másokat is arra buzdítanál, hogy ne osszanak meg álhíreket, akkor oszd meg, köszönöm!