#miteszikadietetikus, ha gourmet fokozatra kapcsol?!
A Gourmet Fesztiválon jártam (2019.05.19.)
Újult erővel újfajta témával
Nos, végre újra itt vagyok! Bár ez kvázi egy rendhagyó bejegyzés lesz, mert inkább élménybeszámoló, mint sem olyan tartalom, amiket eddig írtam. Olyanok is jönnek majd, csak mint tudjuk, a nap 24 órából (és egy éjszakából) áll... :)
A story nagyon egyszerű. Május közepén megrendezésre került a IX. Gourmet Fesztivál a Millenáris Parkban, s mivel még sosem voltam egy ilyen gourmet rendezvényen sem, legalább is ezen, és a közös élményeket, az együtt töltött minőségi időt keresem, vettem két jegyet, hogy Anyuval kinézzünk ide és együnk-igyunk egy jót (vagy többet). Kávézós rendezvényen már voltunk többször a Kávébár Bazáron, az is jó móka. :)
Mázlink volt, mondhatni az időjárással, mert mi vasárnap, az utolsó napon mentünk, amikor valósággal kánikula volt, míg az első napokat kis híján elmosta az eső. Ahogyan a korábbi években már olyan sokszor a Gourmet Fesztivált.
Maga a fesztivál nyilván nem olcsó, bár a belépőért cserébe kaptunk néhány kóstoló kupont, de azért ezek többnyire (főleg az italok terén) tényleg csak kóstolásra vagy éppen étvágygerjesztésre alkalmasak. Minden esetre itt legalább biztosak lehetünk abban, hogy - próbálok diszkréten fogalmazni - a közönség elég szűrt, a kínálat pedig minőségi, a helyszín tiszta és rendezett. Kicsit olyan, mintha a Szigeten lennénk, annak is a gasztrorészlegének a VIP részén, elvégre top és Michelin-csillagos séfek főznek és kínálják a frissen készített falatokat, egyfajta átszellemült életérzéssel vegyítve (itt még a negyedik napon is mosolyognak és kedvesek). Csak éppen ez egy kicsit nagyobb, mert olyan sok étterem települt ki, hogy tényleg ki kellene jönni mind a négy napon, hogy mindent megkóstolhassunk. Ez csak az igazán gurmandoknak való, bár az evés mellett azért előadások, látványfőzések megtekintésére, kapcsolatépítésre, lazításra is alkalmas a fesztivál.
Egy apró bibi volt csak
Pozitív élmény volt, hogy a legtöbb helyen lebomló, komposztálható, vagy akár ehető tálban, tányéron kaptuk az ételt, ami bambuszból, fából vagy újrahasznosított papírból készült. Ugyanakkor, s itt akkor most írok egy kis negatívumot is, hogy tényleg ne tűnjön úgy, mintha "csókos" lennék (oh, bárcsak :-D)), szóval a zerohero érzés akkor tűnt el, amikor egyetlen fajta kuka volt minden fajta hulladékra. Vagyis hiába a környezetbarát, hulladékcsökkentést megcélzó evőeszköz, szalvéta, tányér, tálka, ha minden egy helyre került, amikor kidobtuk (s tényleg nem volt szelektív kuka, vagy csak én nem láttam, pedig kerestem). Nos, ezen azért még lehetne fejleszteni, de hát innen szép nyerni, s talán majd jövőre, a X. Gourmet Fesztiválon (2020. május 21-24.) már ez is megoldott lesz.
De most már jöjjenek az ételek!
Alapvetően egy kicsit izgultam, hogy mi lesz majd, mivel nem tudok sokat egyszerre vagy sokfélét enni (ezt sokan irigylik, de egy gasztrofesztiválon azért ez nem feltétlenül előny), s nem esik jól az evés, ha nem vagyok éhes (ilyenkor nem is eszem, ez jó módszer az alakom megőrzésére is persze), de ez azért egy gourmet eseményen kisebb fajta hátrány. Szerencsére azért attól nem kellett tartani, hogy már az első adaggal jól lakunk. Pláne, hogy a legtöbb adagot megosztottuk Anyuval, így többfélét tudtunk megkóstolni.
Szerencsére akadt egy igen jól tájékozott és hasonlóan gasztrorajongó társaságunk is. Miskey Melinda, a Gastrotherapy blog írója is csatlakozott hozzánk, így egymásnak ajánlgattuk a különféle éttermeket, s így még nagyobb lelkesedéssel, kíváncsisággal vetettük bele magunkat az ízek, zamatok világába. A továbbiakban beszéljenek a fotók!
Ja, még annyi, hogy ezért a sok kis falattal is jól lehet ám lakni. Ez afféle tankonyha élmény, mivel a főiskolán is sokféle ételt főztünk, több csoportban, és a végén mindenkinek mindent meg kellett kóstolnia, még ha kis mennyiségben is, de fontos volt, hogy legyen ízélményünk az egyes ételekről. Ilyenkor aztán a sok kis falat eléggé összeadódott és eléggé elteltünk a végére, pedig összességében nem is ettünk sokat. Nos, ezt most is átélhettem, rosszullét nélkül szerencsére.
by Jankovich Kúria Wellness Hotel).
Fotó: Schmidtné Érsek Éva
Bár ezt főleg Anyu ette, én tényleg csak belekóstoltam.
Az egész délután másképp alakult volna és az ételek neveit is nehezebben gyűjthettem volna össze, ha nem tart velünk Miskey Melinda barátnőm (vagyis Gastrotherapy). Mindenképpen olvassátok el, hogy mik voltak az ő kedvencei a Gourmet Fesztiválon! Nem árulok el nagy titkot azzal, ha leírom, hogy a két bejegyzés között lesznek átfedések, tekintve, hogy együtt ettünk-ittunk. De ő kinn volt már az első napon is, így sokkal többet látott, kóstolt.
S köszönöm Anyunak is, hogy újabb szép napot tölthettünk együtt (és hogy nem számolta, mennyit költöttünk ... :)).
P.S.: Hozzáteszem, ez nem fizetett bejegyzés, nem fűződik semmilyen anyagi érdekem a megírásához. Pusztán úgy voltam vele, hogy egy Facebook bejegyzésnél, albumnál azért többet ér a téma, szépek a fotók, finomak voltak az ételek, s bár majdnem egy héttel később, de végül leírtam az élményeimet.